A google játék után kanyarodjunk vissza egy kicsit az emberi kapcsolatok témája felé. Ahogy az internet teret hódít életünkben (s mi előszeretettel adunk is neki...), egyre inkább hozza magával az újabb, felgyorsult életformát. A rohanás, amit eddig is sokan közösségromboló főgonosznak kiáltottak ki csak még gyorsabb lett - de az internet képes arra is, hogy összekovácsoljon embereket...

Akár hogyan is vizsgáljuk, minden megváltozott. 10 éve, még emlékszem, ha valakivel valami beszélnivalója volt az embernek, nos inkább még felült a biciklijére, a villamosára, elment hozzá, bekopogott, a vendégváró beinvitálta, megkínálta egy kávéval, majd megbeszélték a megbeszélnivalót. Pedig már volt telefon, de még ez volt az eljárás módja. Feltéve, hogy közel lakik az illető. Hogyha nem, akkor már telefont emeltek!
A telefon. Mikor új volt talán őt is sokan dekadensnek titulálták. Mi pedig már el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Ugye? Nem is kell. Szerencsére, teszem hozzá gyorsan. De azért gondoljunk bele: ha nem lenne, bizony rá lennék kényszerülve a találkozásra. Ami mindig egy élmény!  A telefonálás pedig közel sem nyújt akkora élményt, mint egy megbeszélt vagy váratlan találkozás. Lesarkítva a dolgot, a telefon élményektől foszt meg minket, s ezt nem kompenzálja a világot behálózó, bárkit elérő vezeték. De ez valóban sarkított (hiszen egy hajnalig tartó, régóta várt telefonbeszélgetés is egy másfajta élmény).
Térjünk vissza az internetre, az állandó információforrásra, a soha meg nem álló kommunikációs csatornára. Hiszen azzal kezdtem, hogy minden megváltozott. Ma ugyanis mi, a fiatalabb generáció, a jövő, nem ülünk buszra, vagy vonatra azért, hogy megbeszélnivalóinkat egy csésze tea mellett tárgyaljuk meg. De még csak egy "mizut" is egy msn ablakba pötyögünk be. De ami itt most lényeges, az az, hogy az msn állandó összeköttetést biztosít két internetközelben lévő ember között. És ez nagyon jó dolog! Ezzel semmi gond nincs.
A mérleg másik oldala azonban az elhidegülés. A magadramaradottság. A lustaság, hiszen mennyivel egyszerűbb a két kezedet használva megírni pár mondatot, mint felkelni a kényelmes székből s elindulni az illetőhöz? Aki vitatja, hogy a mi kis mérlegünknek létezik ezen másik oldala is, az csak gondoljon bele abba, mennyi időt ül egyedül a gép előtt, és mennyi időt van a barátaival a parton. Az arány egyébként jelen esetben mindegy.

Az internet igencsak megkönnyíti és maga köré csavarja ma már az életünket. Anno, mikor új volt számunkra az internet, csetszobákba jártunk, és ott beszélgettünk hajnalokig. Mindenki élvezte az inkognitót és a felszabadult, kötetlen formáját a beszélgetésnek. És itt egy fontos gondolat: az internet társaságot hozott össze akkor a gyalogló chaten, a Szolnok szobában. Hiszen hétvégente találkozók voltak a Patikában, és csetesek jól érezték együtt magukat! Voilá! Köszönjük, internet! Nélküled ez nem jöhetett volna össze!
Nekem is vannak ismerőseim, akiket az interneten keresztül ismertem meg. Olyan emberek, akikkel valószínűleg sosem találkoztam volna jártamban-keltemben. Az internet áthidal minden távolságot. Sok ilyen van! Még egy köszönet az internetnek! A neten keresztül tehát kapcsolatokra tettem szert. Ezek az barátságok különlegesek, hiszen nem az alapján fogadtam el őket ismerősöknek, ami alapján egy valós élettérben, hanem azok alapján amiket írt. Meg ahogyan használta a szmájlikat - kifejezve ezzel a mosolyt, vagy a nevetést. Esetleg a megjelenített képe miatt, amely sokat elárulhat egy emberről.
Bár mindez együtt is elég sovány azért, nemde?
Nem mondom azt, hogy ezek rossz kapcsolatok, mert nem azok - legtöbb esetben öröm volt az ismerkedés. Különlegesek.
Egy férfi és egy nő közt még erősen izgalmas is lehet. Élőben is izgalmas, a hálón keresztül pedig még forró is lehet az éter. Interneten keresztül az ember könnyebben megnyílik egy másik felé. Könnyebben alakulnak ki barátságok, hiszen egy azonos érdeklődési kör már azonos. A többi pedig majd kiderül.

A chat nagy korszakának a különböző messengerek elterjedése vetett véget. Ekkor láthatóan, és érezhetően csökkenni kezdett a felhasználók száma. Msn-en pedig felvettél, akit akartál.
Ez már más. Hiszen míg a cseten bementél egy szobába, ahol számodra ismeretlen emberek beszélgettek, msnen az ismerőseiddel találkoztál. Őket valószínűleg személyesen ismered, és a messengeren keresztül pusztán csak könnyebben elérhetőek lettek számodra. Nagy hátránya a chattel szemben, hogy nem látsz új embert. Persze felvehetsz, de ahhoz elérési címedet nyilvánosságra kell hoznod valami whoiswhon. Viszont egyszerűbben tudsz partnereiddel beszélni, kötetlenebbül, hosszabban... de azért személytelenül. Mert egy msn társalgás mégiscsak személytelen. Még akkor is, ha jól ismered a monitor másik oldalán ülőt... S ha hosszú távon szeretnénk ebből következtetni, akkor az semmiképp sem pozitív(ebben a nézetben, ezt nem győzöm hangsúlyozni, hiszen ott van a mérleg jó oldala, tudjátok). Az emberi kapcsolatokat a kommunikáció ezen formája igencsak megváltoztatja. Hiszen nem látod a mosolyom, nem látom a mosolyod, nem látjuk a másik szemét - amire ugye régen azt mondták, hogy a lélek tükre.
Akik már ebben nőnek fel, azoknak az egyik lélektükör az iwiw profil. Holott szedjük össze, mi mond el igazán sokat egy emberről? Véleményem szerint az, hogy hogyan viselkedik, hogyan beszél, hogyan öltözködik (hoppá!). Lehet hogy az iwiwen hangsávot kellene biztosítani az usereknek?! Persze, az iwiwnek rengeteg előnyös tulajdongása is van. Ez nem vitatható, de itt most nem erről volt szó.

Végül némi jövőbetekintés. Mi a jó nekünk? Az lenne a legjobb, ha az internetes társalgások mellett több időt fordítanánk arra, hogy igazából is találkozzunk, beszélgessünk. A közös élménynek nagy társaság illetve barátságformáló szerepe van. Hogy egy esetleges szerelemről már ne is beszéljünk...